top of page

Csapatunk

Image_16_nM7ul.jpg

Keller-Kiss Szandra

alapító, a kuratórium tagja,
pedagógiai terapeuta

 2010-2012 között a Nyugat-magyarországi Egyetemen szereztem pedagógiai terapeuta másoddiplomát és tettem Pedagógus szakvizsgát.  A sajátos nevelési igényű gyermekek számára elérhetÅ‘ alternatív pedagógiai módszerek, terápiás lehetÅ‘ségek megismerése személyes motivációból adódott.   Kislányom 2004-ben 24. hétre született, így a fejlesztések lettek az életünk központi szereplÅ‘i, melyek a mai napig fontosak az újabb kisebb-nagyobb eredményekhez.
Múlt év végéig üzleti területen tevékenykedtem, minden szakmai tapasztalatomat és a 17 év szülÅ‘i tapasztalatait szeretném hasznosítani az alapítvány tevékenységeiben.
Számomra nagyon fontos, hogy olyan közösségi, tanulási, terápiás lehetÅ‘ségeket, hasznos tanácsokat biztosítsunk a fiatalok és családjaik számára, amire valóban szükségük van és segít a felmerülÅ‘ problémák megoldásában.

Image_16_nM7ul.jpg

Kéthely Debóra

a kuratórium elnöke, 
gyógypedagógus

 2016-ban az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végeztem gyógypedagógusként autizmus spektrum pedagógiája és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon.
Az egyetem befejezését követÅ‘en a Kispesti Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Autizmus-specifikus Intézményegységében tanítottam, ahol egy különleges kis csapatot kísérhettem végig a felsÅ‘ tagozat elsÅ‘ napjától kezdve egészen a ballagás pillanatáig, miközben osztályfÅ‘nökként és munkaközösség-vezetÅ‘ként is tapasztalatot szereztem.
Az évek során számos autizmusban érintett kiskamasz és kamasz fejlesztésében vettem részt és egyre nagyobb rutinra tettem szert a kamaszkori sajátosságok megértésében, figyelembe vételében és fejlesztésbe ágyazásában.
2017-ben a Nemzeti Fogyatékosságügyi- és Szociálpolitikai Központban végeztem továbbképzést az intellektuális képességzavarban és autizmusban érintett személyek szexuális nevelésének témakörében, melynek azóta is nagy hasznát veszem a kamaszkorú gyermekek támogatásában.
A gyerekek, fiatalok fejlesztése mellett kiemelten fontosnak tartom a családjaik támogatását és a velük való szoros együttműködést. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület elméleti és módszertani alapképzésében is részt veszek.

 További munkatársaink bemutatkozását hamarosan olvashatjátok! 

bottom of page